Magas-Tátra 2016 Nagy-Morgás

23 aug

A 2015-ös évben a tajvani utazásom miatt mentünk a Magas-Tátrába (Felkészülés, Felkészülés 2.0), hogy némileg felkészüljek a 3.500 méteres magasságra. Viszont annyira megtetszett ez a hegymászós túrázás, hogy idén visszatértünk a Csorba-tóhoz. Adósságom is maradt, hiszen tavaly nem vállaltam második nap a Lorenz-hágós körtúrát, így azt idén be kellett pótolni. 🙂

Idén 4 napot terveztünk, amiből 3-at sikerült megvalósítani. Igaz a 4. már csak egy kis levezetés lett volna, de azt elmosta az eső.

2016.08.19-én indultunk. Mivel a fél nap utazással telt, csak egy délutánunk maradt, ezért eszközöltünk egy kis gyorsítást lanovka bevetésével. Tátralomnicon álltunk meg és onnan 19 euróért felsiklottunk egy átszállással a Kőpataki-tó (Skalnaté Pleso 1.751m) nevű állomásra.

Lomnic 01

Szuper kis játszótér fogadott fent, de sajna nem volt idő a tesztelésére.Lomnic 02

Íme a Kőpataki-tó. Innen még tovább lehet menni lanovkával horrorisztikus áron a Lomnici-csúcsra (2.634m).Lomnic 03Mivel iparkodnunk kellett, a mosdó felkeresése után neki vágtunk a piros jelzésen a Nagy-Morgás csúcsnak.

Lomnic 04Igen meredeken ívelt felfelé az első pár száz méter.

Lomnic 05Szerencsére nem fújt a szél, és így nem taszigált ide-oda, mert nem volt sok mozgástér jobbra-balra.

Lomnic 06Kövek között csordogáló patak.

Lomnic 07És még néhány kő. A kövek között pedig akadt egy zerge hegyi vezetőül. Lomnic 08Bemelegítésnek nem is kellett volna több. A Morgás-hágóról (sedlo pod Svištovkou) (2023 m) megpillantottuk a túloldalon a mélyben a késmárki Zöld-tavat.

Lomnic 09

Eredetileg úgy terveztük, hogy lemegyünk a Zöld-tavi menedékházhoz is és körtúrát teszünk, de ez nem fért volna bele az időbe.Lomnic 10A Nagy-Morgás-csúcs 2037m. A Magas-Tátra 8. csúcsa, amire jelzéssel ellátott úton lehet eljutni. (A Rysy után nekem a második, ahová eljutottam. Nyolccal mégiscsak könnyebb dolgom van, mint a tajvani 100-as listával.)Lomnic 13Mi voltunk nagyjából az utolsó fecskék, így nem volt nagy tolongás. 🙂 Szemfüles madarak viszont akadtak. Az állatok hihetetlen éleslátással rájönnek, hogy az emberek mindig esznek a látványosságoknál, így számukra is jutnak elejtett falatok.

Lomnic 14Ezután visszasétáltunk a lanovkához, majd Tátralomnicról a Csorba-tóhoz utaztunk. Ugyanott szálltunk meg, ahol tavaly. Jó érzés volt az ismerős helyre visszatérni.

Lomnic 15

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: